Mi alapján dől el, hogy ki mennyire csinos és karcsú?
Tiggy nem érezte magát annak, Sophia Lorent pedig az emberek többsége annak tartja.
Jól érzed magad a bőrödben?
Meg vagy elégedve az alakoddal?
Jólesik a mozgás?
Szeretsz enni?
Ha bánatos vagy, vagy hiányzik valami jólesik egy kis édesség vagy valami más finomság?
Meg lehet –e válni tartósan a fölösleges kilóktól/vissza lehet-e nyerni az ideális formánkat?
Ha szeretnéd és teszel érte a fenti kérdésekre –egy kivételével- IGEN lehet a válasz!
Szerinted melyik a kivétel?
Ha valami helyett eszünk, akkor ÉHESEK vagyunk VALAMIRE, ami hiányzik nekünk.
Ezt a hiányt étellel lehetetlen pótolni, de minden hiány pótlására létezik számunkra megfelelő megoldás, amit csak mi magunk ismerünk. Mi tudjuk mi a legjobb nekünk!
A One Brain( kineziológia) módszer segítségével megtalálhatod a saját személyre szabott megoldásaidat!
Mivel a lavina effektusban szenvedők nagyszerűen be tudják csapni magukat a folyton növekvő adagokkal kapcsolatosan, rendkívül fontos, hogy kíméletlenül őszinte légy magadhoz abban, hogy mennyit eszel.
Számodra a kétszer szedés fel sem merülhet. Ha valami igazán ízletes ételt eszel, hosszabbítsd meg az élményt azzal, hogy minden egyes falatot kiélvezel. Ne egyél többször a következő étkezésig.
Ahhoz, hogy elvégezhesd a fontos dolgokat, mégis nyugalmasabb legyen az életed, jó segítség egy fontossági lista. Nagyon ajánlom mindenkinek. Egy darab papírra írd le azt az öt vagy tíz dolgot, amit a legtöbbre értékelsz az életedben. Lehetnek ezek célok (befejezni a diplomát egy éven belül, kifizetni a tartozásokat), vágyak (jobban érzem magam a bőrömben), értékek (több időt tölteni a gyerekekkel) vagy aggodalmak (jobban törődni az egészségemmel).
Az, hogy mi van a listán, nem annyira fontos, mint a lista őszintesége. Sokan például szégyellik bevallani, hogy a családjuk, az egészség, a vallás nem ál első helyen, a listán. Ha nem állnak ott, hát nem állnak ott, úgy kell megírni a listát, ahogy az igazság a valóságot tükrözi. Ha olyan listát írsz, amilyet szerinted „kellene”, akkor nem ér semmit, mert nem lesz igazán a te listád. Nem kell senkinek megmutatnod.
Miután elkészült a lista, írd le, körülbelül hány órát töltesz el hetente ezekkel a dolgokkal egyenként. Ha például a diploma befejezése az első a listádon, írd le, mennyi időt töltesz az iskolában, és mennyit otthoni tanulással. Majd vedd végig a lista többi elemét.
Végül meg fogsz lepődni – lehet, hogy el fogsz szörnyedni -, milyen kevés időt töltesz azzal, ami számodra a legfontosabb. Nem csoda, hogy frusztrált vagy – mintha ezerrel tekernél, és nem jutnál sehova!
Ideális esetben a napirended úgy áll össze, hogy a legtöbb időt a legfontosabb dolgokra szánod. A legtöbbet a legfontosabbra, majd a következőre, és így tovább. Azt mondod lehetetlen? Hallottam már néhány ilyen véleményt – és azt tapasztaltam, hogy általában sokkal inkább lehetséges, mint azt az emberek feltételezik. Egyszerűen nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy megengedjenek maguknak egy olyan ételt, amelyet általuk szeretett tevékenységekkel töltenek meg. Sajnos sokan olyanok, mint Jennifer – el kell érniük a mélypontot, mielőtt képesek változtatni. Neked biztos nem kell!
A következő gyakorlatok elsőre morbidnak tűnhetnek, céljuk azonban az, hogy megvizsgáld még jobban prioritásaidat. Azok a klienseim, akik kipróbálták a gyakorlatokat, azt jelezték vissza, hogy óriási segítséget jelentenek annak tisztázásában, mi az, ami igazán fontos. Ráadásul motiválnak arra, hogy prioritásaid szerint szervezd át az életed.
Első gyakorlat
Képzeld el, hogy cseng a telefon, és te felveszed a kagylót. Az orvos az, kellemetlen hírekkel: a vizsgálatok eredménye megérkezett, és a tények kegyetlenek. Csak három hónapod van hátra. Az utolsó hónapokban megőrzöd majd jelenlegi fizikai állapotodat, és nem érzed majd a betegség jeleit. A három hónap leteltével azonban mindennek vége lesz.
Döbbenten leteszed a telefont. Milyen változtatásokat vezetnél be az életedben most azonnal, hogy élvezhesd, és értelmet adj az utolsó három hónapnak? Mi az első gondolatod ezzel kapcsolatban?
Természetesen senki sem tudja, mennyi időnk van még hátra itt a Földön, lehet egy óra és lehetnek évtizedek is. Mégis mindannyian úgy élünk, mintha egy örökkévalóság állna rendelkezésünkre. Halogatjuk életünk megváltoztatását, mindig majd holnap – a legmegfelelőbb pillanatban – akarunk hozzákezdeni ahhoz, ami igazán fontos. Úgy viselkedünk, mint a gyerekek, akik a szüleik engedélyére várnak, hogy saját életüket élhessék. Végül szükségtelen frusztrációkkal leszünk tele.
Gyakran nem vesszük észre, hogy rajtunk múlik az olyan dolgok megváltoztatása, amit nem szeretünk, mert félelmetes dolog felelősséget vállalni saját életünkért. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
-Milyen változások jutottak eszembe a gyakorlat alatt?
-Hogyan éreztem magam, mikor arra gondoltam, hogy vállalom a kockázatot, és véghezviszem a változásokat?
-Mi tart vissza most ezektől a változásoktól?
-Hogyan befolyásolja étkezésemet jelenlegi életstílusom?
Második gyakorlat
Írd meg a gyászjelentést önmagadról, ahogy szeretnéd, hogy halálod esetén az újságban megjelenjen. Írj bele mindent, amit egy napon szeretnél megvalósítani, és természetesen múlt időben fogalmazz. Pl.:
„Jane Smith-re úgy emlékezünk majd, mint a sikeres vállalkozóra, aki Smith Stories néven, hihetetlen erőfeszítésekkel létrehozta az egész Amerikában elterjedt használt könyvkereskedés-láncot. Utolsó éveit azzal töltötte, hogy adományokat gyűjtött a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó szervezetek számára, otthonok építésére. Létrehozta a Jane Smith könyvtárat a fogyatékos gyerekek számára. Sok embert inspirált jótékonysági munkára heti rádióműsorával, melynek címe „Egy fecske is csinálhat nyarat”. Jane-t sokan szerették, és mindenkinek hiányozni fog.
Bár morbidnak hangzik, saját gyászjelentésed megírása rendkívül hasznos annak tisztázásában, hogy mit is szeretnél megvalósítani rövid fizikai életutad alatt. Természetesen senki sem gondol élvezettel saját halandó mivoltára, de azzal, hogy reálisan felméred, mennyi időt állhat rendelkezésedre, és mennyi időbe telhet céljaid megvalósítása, megértheted mennyire bölcs vagy nem bölcs dolog a megvalósítás halogatása.
Sok ember attól tart, hogy önzőnek fogják tartani, ha időt és pénzt áldoz önmaga fejlesztésére vagy pihenésre. Nem önző dolog, időt és pénzt vonni el családodtól és barátaidtól céljaid eléréséért. Egyszerűen egy módja életed jobbá tételének, és ezzel együtt a körülötted élőknek is.
Amikor a Yo-Yo diéta szindrómában szenvedők nem boldogok az életükkel, amikor mások kedvéért élnek, és nem önmagukért, akkor különösen nehéz együtt élni velük. A harag és depresszió, ami abból ered, hogy nem szereted önmagad vagy az életed, ráragad a gyerekeidre, a társadra és azokra az emberekre, akik kapcsolatban vannak veled. A negatív hozzáállás fertőző!
Másrészről, ha boldog és elégedett vagy az életeddel, akkor öröm lesz körülötted lenni. Inspirálni fogod a gyerekeidet, olyan értékekre tanítod őket, ami nekik is segít boldog felnőttekké válni.
Ez lenne az önzőség?
Fontos megérteni, mitévő legyél, amikor úgy érzed, elakadt az életed, vagy túlhajszolt vagy, mivel mindkét dolog közvetlenül összefügg a túlevéssel. Nem kell radikálisan megváltoztatnod az életed, vagy teljesen lelassítanod. Meg kell azonban vizsgálnod, milyen érzést kelt benned jelenlegi életed és időtöltéseid. Legyél nagyon őszinte magadhoz, és ha elégedetlen vagy, tegyél egy vagy két apró lépést, hogy javíts helyzeteden.
Fontos felderítened azt is, hogyan függ össze az étkezésed a stresszel. A legjobb módszer erre a napló. Szánj időt arra, hogy lejegyezd, hogyan érzed magad evés előtt, alatt és után. Két hétig vezesd a naplót, majd vizsgáld meg, milyen mintázatot tudsz felfedezni étkezési szokásaidban az alábbi kérdések segítségével:
-Mikor eszem többet, munkanapokon vagy hétvégén?
-Összefügg ez azzal, hogy otthon vagy a munkahelyen vagyok feszültebb?
-Vannak bizonyos napszakok, amikor kényszeresen sokat eszem? Ha a válasz igen, akkor lehet, hogy az ételt alkalmazom a stressz kezelésére?
-Arra használom az evést, hogy halogassak dolgokat, mert úgy érzem, túl sok a teendőm, vagy, mert nem érzem magma elég feszültnek és motiváltnak az előttem álló feladathoz?
-Milyen alternatív stressz-kezelő módszereket alkalmaznék szívesen az étel helyett?
"Amikor az emberek azt mondják, nincs elég idejük, sokszor azt értik ez alatt, hogy nincs elegendő energiájuk. Fizikai szokásaink hatással vannak testünk energiaszintjére, amikor nem hitelesen viselkedünk, lelohasztjuk életerőnket.
Néha összezavarodunk, amikor sok feladatnak kell megfelelnünk. Próbáljuk eldönteni, melyik fontos, és melyik kevésbé. Intuíciónk úgy vezet minket, mint egy lánc egy hullámvasúton. Az intuíciónk a mindig jelen lévő tanácsadónk, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a fontos dolgokat a kevésbé fontosaktól. Amikor szembeszállunk ezzel a vezettetéssel, akkor leblokkoljuk önmagunkat, és kompromisszumokat kell kötnünk. Amikor nem engedelmeskedünk az intuíciónknak, vagy nem bízunk benne, akkor szenvedünk a munkahelyünkön és a párkapcsolatainkban. Ilyenkor lecsökkent az energiaszintünk.
Egy olyan nap után, amikor a munka területén kompromisszumokra kényszeríttettük magunkat, kimerültek leszünk. A gyerekeinkkel, párunkkal való érintkezéseink nem elégítenek ki minket. Egónk hangosan tolakszik a szégyen, bizonytalanság, harag vagy bűntudat érzéseivel. Ilyenkor levonjuk a következtetést:
„Nincs elég szeretet az életemben”, és észre sem vesszük, hogy mindezt saját magunknak köszönhetjük.
Nem oldhatjuk meg ezt a problémát gyógyszerekkel vagy panaszkodással. Ez csak kierősítené az ego hangját, és elnyomná intuíciónkat.
A meditáció segít meghallani és megérteni igaz önvalónk üzeneteit. Sokan – akár meditálunk, akár nem – tudatában vagyunk megérzéseinknek, intuíciónknak. Amikor az emberek azt mondják nekem, hogy nem hallják intuíciójuk hangját, általában azt válaszolom: „De igen, csak nem akarod meghallani, hogy mit akar mondani neked”. Általában beismerik, hogy így van, és bevallják, hogy nem bíznak megérzéseik bölcsességében. Félnek a szegénységtől vagy az egyedül maradástól."
Ha túl sok a tennivalód, és soha semmit sem tudsz rendesen befejezni, lehet, hogy a stressz második legnagyobb oka, hogy túlhajszolt az életed. A stressz csak nő, ahogy feladattól feladatig rohansz, versenyre kelve az idővel, hogy megpróbálj mindent teljesíteni.
Ha ilyen az életed, akkor nem szánsz elegendő időt arra, hogy megfelelően foglalkozz önmagaddal, valószínűleg nem pihensz, és nem sportolsz eleget, és alighanem gyorséttermekben, kutyafuttában étkezel. Minden bizonnyal fel is vagy pörgetve, és nem tudod, hogyan lassíthatnál az eszeveszett tempón. Ez különösen hajlamossá tesz a túlevésre, hiszen ilyenkor előfordulhat, hogy az étkezést használod eszközként egy kis pihenésre.
Kliensem, Jennifer, túlhajszoltan élt. A 33 éves vállalkozó legtöbbször azzal töltötte találkozóinkat, hogy elpanaszolta mennyi munkát várnak el tőle otthon és a munkahelyén: papírmunka, adózás és bérelszámolás, a gyerekek ébresztése és megreggeliztetése időben, hogy elérjék az iskolabuszt. Munka után próbált időt szánni arra is, hogy a gyerekekkel játsszon, és segítsen a házi feladatban. Mindeközben valamikor vacsorát készített, és férjével, aki ügyvéd, kitakarítottak, megfürdették, és ágyba tették a gyerekeket.
Ezután Jennifer megpróbált leereszteni egy kis evéssel, ami általában eltartott az éjszakai tévéműsorok végéig. Amikor először találkozott velem, Jennifer azt hitte, hogy egy olyan napirend áldozata, ami egész nap hajszolta őt, és nincs más választása, mint rohanni, és este aztán túl sokat enni. Miután megvizsgáltuk a feladatait, kiderül, hogy ő maga választotta őket. ő volt a hektikus napok és esték megtervezője. Bár megengedhette volna magának, hogy segítséget vegyen fel – könyvelőt az üzletükben és házvezetőnőt otthonra -, nem tette meg. Nem volt kényelmes dolog ezzel szembenézni, mert ebből az következett, hogy ő a felelős ideje megszervezéséért, nem egy külső hatalom kényszeríti valamire.
Miután ráeszmélt a felelősségére, túlhajszolt életstílusára, Jennifer még mindig nem változtatott azonnal. Először is megvizsgálta, miért kell folyton elfoglaltnak és produktívnak lennie: félt attól, hogy másmilyen legyen. A munkával azonosította magát, legyen az könyvelés, takarítás, az üzlet menedzselése.
Ha nem dolgozott, értéktelennek és bűnösnek érezte magát, mintha rossz ember lenne.
Jennifer attól félt, hogy ha lassít az iramon, akkor valami borzasztó fog történni. E homályos félelem része volt az is, hogy mások majd lustának tartják. Ez a félelem gyerekkorából származott, munkamániás szülők nevelték fel, akik állandóan elvárták tőle a teljesítményt. „Csak akkor figyeltek rám, ha kitűnő jegyekkel mentem haza” – emlékezett vissza feszült arckifejezéssel. Emlékszem, amikor mindenből ötöst kaptam, csak matekból volt négyesen. Apa egy pillantást vetett csak a négyesemre, és azt mondta, legközelebb keményebben kell dolgoznom. Egyetlen szót sem szólt az ötösökről a többi tantárgyból”.
Ilyen magas mércével – szülei figyelme, elismerése, és amit a szeretetüknek érzett, Jennifer teljesítményével volt arányos – a fiatal lány kezdte azt érezni, hogy azért szeretik, amit teljesít, nem azért, aki ő valójában. Ő maga is, akár a szülei, feltételekhez kötötte szeretetét önmaga felé. Ha valami jó sikerült, egy pillanatra gratulált magának, és azonnal lépett tovább a következő feladatra. Mikor én találkoztam vele, 33 éves korában, napirendje végeláthatatlan feladatokból, találkozókból és elintézni valókból állt. Bár sok mindent elért, már fiatalon saját cége volt, még mindig úgy érezte, hogy nem elég. Hogy mihez? Az elismeréshez, amire anyjától és apjától vágyott. Megerősítésre az apjától, hogy büszke rá. Egy ölelésre anyjától, hogy értékeli Jennifer személyiségét. A bizonyosságra, hogy mindkét szülő szereti őt, és hogy szeretetre méltó ember.
A Yo-Yo diéta szindróma gyógyítása eleinte nehézséget okozott Jennifernek, mert szembe kellett néznie azzal, hogy szülei felszínes, egón alapuló viselkedése nem adta meg neki azt a szeretetet és elismerést, amire szüksége lett volna. A szülők igaz önvalója természetesen csupa szeretet, és Jennifernek folyamatosan emlékeztetnie kellett magát a spirituális igazságra a szeretet igazi forrásáról. Ha csak szülei felszínes viselkedését tekintette, egy ego illúziótól függött, hogy kap-e elegendő szeretetet. Az ego – bárkié is legyen – képtelen a szeretet adásra és kimutatásra. Jennifer megértette, hogy ez nem jelenti azt, hogy ő értéktelen vagy szerethetetlen (ettől rettegett). Mindössze annyit jelent, hogy saját magának kell megteremtenie a szeretetet és elismerést azzal, hogy tudatosítja: az igazi szeretet a Teremtőtől származik.
Jennifer ekkor még nem tudta lefékezni az iramot. Még mindig félt felhagyni hektikus időbeosztásával, bár elmondta, hogy nagyon szeretné, ha már tudna lazítani. Ekkor még nem győződött meg teljesen arról, hogy előnye származhat egy nyugodtabb életstílusból.
Egyik hétfő reggel csöngött a telefonom. „Valami nincs rendben! Azonnal találkoznunk kell!” Beiktattunk egy sürgősségi találkozót, és amiről Jennifer beszámolt, nem volt meglepő. Észrevette, hogy – más stressz miatti túlevőkhöz hasonlóan – túlhajszolta magát, és a teste tiltakozni kezdett.
Aznap reggel pánikrohama volt. Gyakori tünet azoknál az embereknél, akik a kimerültségen túl is hajszolják magukat. A pánikroham erős szívdobogással, szédüléssel és légzési nehézségekkel jár – mintha lyukak lennének a tüdőben -, és a beteg úgy érzi, meg fog halni, szívrohamot kap, vagy megbolondul. Amikor elmagyaráztam neki, hogy mi történt vele, megkönnyebbült, de félt attól, hogy újra megtörténhet. „Most mihez kezdjek?” – kérdezte. Jennifer végre elérte a mélypontot, és hajlandó volt megtanulni, hogyan pihenjen. Elment orvoshoz, és kivett egy hét szabadságot. Megkértem, hogy ez alatt az idő alatt írjon össze egy kegyetlenül őszinte listát a prioritásairól. Ezután átnéztük a listát, hogy mely tevékenységeket iktathatnánk ki a napirendjéből. Mindent kivetünk, ami eltérítette őt a fontos dolgoktól. Beiktattunk időt a játékra és a pihenésre. Miután megértette, hogy egészsége, beleértve a testsúlyát is, a kiegyensúlyozott, egészséges életmód függvénye, megengedte magának, hogy lassítson. (Végül is, ha korán meghalok, nem tudok annyi mindent elvégezni – mondta).
Jennifer ma már más ember, mint amikor megismertem. Csodálatosan néz ki, leadta a 15 kiló felesleget, és arcáról eltűntek a feszült vonások. Mindenekfölött Jennifer boldog és elégedett magával, és többé nem köti feltételekhez önmaga iránti szeretetét. Ha jennifer történetének eleje kicsit hasonlít a tiédhez, tudd, hogy nem vagy egyedül.
A túlhajszolt élet nagyban oka lehet a stressz okozta túlevésnek, és nehéz változtatni rajta. Ijesztő érzés, mintha el kellene veszítened a talajt a lábad alól, amit már megszereztél. A lassítás egyenértékűnek tűnhet annak elismerésével, hogy gyenge vagy, nem bírod a feszültséget – mintha elbuknál, még mielőtt alkalmad lett volna bizonyítani.
Ahogy már említettük korábban, a lassítás nem jelenti azt, hogy csökken a produktivitásod, vagy értékes tevékenységeket szüntetsz meg. Éppen ellenkezőleg, hiszen elengeded azt a több száz jelentéktelen teendőt, ami felemészti a napodat, és frusztrál téged. Azok a tevékenységek, amelyek elvégzése után üresnek és haragosnak érzed magad, evésre sarkallnak. Érdemes a következő mondatot kifüggeszteni oda, ahol dolgozni szoktál, hogy emlékeztessen arra, hogy te irányítod a dolgaidat:
„Az idő nem az ellenségem, és nem vagyok az idő kényszerítő erejének áldozata. Minden feszültséget saját magunk teremtünk”.
Néha úgy érezzük, hogy külső erők kontrollnak bennünket, ránk kényszerítik akaratukat, és megfosztanak minden szabadidőnktől. Az igazság azonban az, hogy mindenre igent mondtunk, amit az életünkben teszünk. Természetesen vannak következményei, ha nemet mondunk, de mindig rajtunk múlik, hogy elfogadunk, vagy elutasítunk valamilyen tevékenységet. Minden feszültséget mi veszünk magunkra.
Van, hogy házimunkával, kötelességekkel töltjük ki napjainkat, hogy tele legyen az órarendünk. Hiszen a szabad, szervezetlen idő idegessé tehet bennünket. Telezsúfoljuk napjainkat teendőkkel, hogy értelmet adjunk nekik.
A szoros időbeosztás megakadályoz bennünket abban is, hogy intim kapcsolatokat alakítsunk ki, melyek akár fájdalmakat is rejthetnek magukban. Ha mindig elfoglalod magad valamilyen munkával, senki sem kerülhet túl közel hozzád. Elfoglaltságod így valójában egy módszer arra, hogy te uralkodhass a szíved felett.
Vannak emberek, akik rászoknak a krízis-helyzetekkel járó magas adrenalin-szintre. Az adrenalin függőséget okoz. Az idő sürgetése azt az érzést kelti bennünk, hogy fontosak vagyunk, szükség van ránk, és feljogosítva érezzük magunkat, a „Félre az utamból világ! Fontos dolgot kell elintéznem!” hozzáállásra. A túlhajszoltság tehát fizikailag és érzelmileg egyaránt függőséget okoz.
Az igazság az, hogy rengeteg időnk van, és teljes mértékben szabadok vagyunk abban, hogyan töltjük el. Minden nap ingyen kapunk 24 órát. Csakis az áldozatiságba vetett hitünk tart benne az áldozat szerepében. Mi magunk raboljuk el önmagunktól az időt. Ha elhisszük, hogy bármiben is hiányt szenvedtünk, megjelenítjük a hiányt az életünkben. Figyelj oda, mit gondolsz és mondasz az időről. Ahelyett, hogy „nincs elég időm”, mond azt „rengeteg idő van”. Figyeld meg, hogyan emelkedik az energiaszinted, és nyílik meg az időbeosztásod. Ez a megerősítés helyet teremt a legfontosabb dolgok véghezvitelére!
