ANOREXIA

ANOREXIA (lásd még ÉTVÁGY - ÉTVÁGYTALANSÁG, BULIMIA, SÚLY - túlsúly)
Az anorexia az élet teljes tagadását jelenti. Undorodunk mindentől, ami a „rusnya" testünkbe kerül azért, hogy táplálja azt. Ez az érzés utálattá is átalakulhat. Több életszimbólum is létezik: a víz, a táplálék, az anyaság (anya), szeretet (szerelem), a női oldal. Ez a betegség erős és tudat alatti vágy arra, hogy elmeneküljünk az élettől, hogy utáljuk és megvessük magunkat. Rendkívül félünk attól, hogy nyissunk a minket körülvevő csodálatos élet felé. Tudat alatt arra vágyunk, hogy „eltűnjünk", a lehető legkevésbé zavarjuk a környezetünket. Nem fogadjuk el magunkat. Az anorexia és a kóros kövérség erős szeretethiányra vezethető vissza, még akkor is, ha a két betegség fizikai megjelenése igencsak különböző. Számos étkezési probléma okaként a jelen vagy múltbéli konfliktusoktól terhes anyagyermek kapcsolatot jelölhetjük meg. Gyakran azért vagyunk bosszúsak, mert úgy érezzük, nincs meg a saját életterünk, vagy nem tartják azt tiszteletben. Itt lehet szó fizikális javakról, mint pl. ruhák, játékok, autó, ház, vagy nem fizikális tulajdonokról, jogaink, ismereteink, igényeink, a minket körülvevő személyekről: apa, anya, barátok, házastárs. Megérünk valami bosszúságot személlyel vagy dologgal kapcsolatban, amelyet nem tudunk elkerülni, és amit nem vagyunk képesek megemészteni. Bár az anorexia általában a fiatalokat érinti, a csecsemőket és a kisgyermekeket is sújthatja. Gyermek esetében az étel visszautasítása létrejöhet az anya és a gyermek közötti konfliktusos viszony következményeképpen: a csecsemőt megfosztják az anyamelltől, kimért, szigorú adagokkal mesterségesen táplálják - az ideális súlygörbe megtartásának érdekében nem veszik figyelembe az egyénileg változó étkezési ritmusokat. Erre reagálhatunk az étel visszautasításával, hányással, súlycsökkenéssel, alvási zavarokkal, válogatóssággal. Fontos, hogy anyaként tiszteljük a gyermek saját ízlését, ritmusát, és hogy ne akarjunk mindenáron a „tökéletes", gyermeküket túlféltő anyák táborához tartozni. Ha nagyobb gyermek szenved anorexiától, inkább egyfajta „rossz étvágyról" beszélhetünk. Kisétkű gyerekekről van szó, akik utálják az asztal körüli „macerákat", válogatnak, bizonyos ételeket konzekvensen visszautasítanak. Ritkán eszik meg teljes egészében azt, ami a tányérjukon van, gyakran hánynak és vég nélkül csámcsognak egy-egy falaton. Ebben az életkorban az asztal és az ahhoz kapcsolódó társadalmi elvárások nagyon fontosak, mivel az étkezések szülői felügyelet mellett zajló családi összejövetelek, akár jelentős konfliktusok színhelyévé is válhatnak. Az anorexia vágy az érzelmi táplálékra. Szeretetre és a „bennünk élő" anya feltétel nélküli elfogadására van szükségünk. Az anorexia (a túlsúlyossággal ellentétben) arra irányuló kísérlet, hogy a belső űr, hiányérzet éhen haljon bennünk, apróvá váljon és eltűnjön. Érzelmi igényeinket azonban továbbra is túl nagynak ítéljük, ezért folyamatosan kövérnek látjuk magunkat (mentális fixáció, ami a kövérségre irányul), még akkor is, ha sovány és karcsú a testünk. Az anorexia anyai szimbólumra utal, ami a függetlenség vágya felé mozdít el bennünket. Megtagadjuk a táplálékot magunktól, ahogy az anyánkat is, mert fiatal korunkban csak az anyai szigort és kontrollt éreztük. Ügy érezzük, nem vagyunk képesek irányítani az eseményeket, és ilyen extrém, szélsőséges módon próbáljuk meg visszaszerezni az uralmat a dolgok felett. Nem tetszik nekünk az a szeretet, amellyel az anyánk minket szeret, és utáljuk őt ezért. Gyermekek szeretnénk maradni, mert így közelebb kerülhetünk mind a testi, mind a belső tisztaság, ártatlanság állapotához. (Általában a pubertáskorban jelentkezik az anorexia). Ez a betegség a fiatalság, a gyermekkor kizárólagos keresése. Fiatal lányként vagy fiúként elutasítjuk a korunknak megfelelő szexuális fejlődési fázisokat. Minden felénk irányuló szexuális, intim, felfedező, bensőséges közeledés megkísérlése szinte felesleges. Előfordul, hogy a háttérben egy múltbeli szexuális jellegű trauma, visszaélés, érzelmi bizonytalanság található. Egy ilyen jellegű tapasztalat a fizikai testet is hatalmába kerítette, a beteg kizárta a fizikai, érzelmi és lelki vágyakat.
Az első lépés a gyógyulás felé, hogy

• fokozatosan el kell fogadunk a nőiséget, a megérző, intuitív és lelki oldalunkat. Bármilyen módszert választhatunk ennek végrehajtására, de ezt meg kell tennünk! 
• A szexualitás, az anyai intimitás is feldolgozásra vár. (Hiszen meg kell tanulnunk szeretni az édesanyánkat!) 
• Szépen lassan meg kell tanulnunk szeretni a testünket, a többi embert. 
• Maradjunk nyitottak mindarra, amit az élet tartogat számunkra! Az elfogadás és a feltétlen szeretet nagyon kedvező hozzáállás lenne. 

Sok programot szervezzünk, sportoljunk, áldozzunk a hobbinknak. Íme, egy érdekes zárójel: az anorexiás ember érezheti úgy, mintha gyűrűk fogságában élne, amelyek elszigetelik a világ többi részétől, és amelyek csak erősítik az élettel szembeni korlátozottság, tehetetlenség érzését.
Képzeljük el, amint megszabadulunk ezektől a gyűrűktől, megköszönjük nekik, hogy hozzásegítettek a felismeréseinkhez, tudatában annak, hogy többet nem lesz rájuk szükségünk. Még egy kép, amit elképzelhetünk: minden belégzéssel egyre több fényt szívunk magunkba, és belső ürességérzésünk csökken.
Jacques Martel

SÚLY - TÚLSÚLY lelki hátterének összefoglalása

Az a zsírtöbblet, amelyet a testem (a belső világom) és a külvilág közé felhalmoztam, azt jelzi, hogy tudat alatt el akarom magam szigetelni, vagy belém szorultak, bennem rekedtek bizonyos érzelmek, amelyeket látni sem akarok.

    A kövérségemmel egy bizonyos védelmet keresek, a súlytöbbletet a gondolataimmal fokozatosan halmozom fel. Szakadék van köztem és a külvilág között. Így akarom elrejteni magamban a sebezhetőségem miatt kialakult bizonytalanságot, és így akarom elkerülni, hogy megjegyzésekkel sértsenek meg, vagy olyan, főként szexualitással kapcsolatos helyzetbe kerüljek, ami kellemetlen számomra.

   Túlsúly annak is lehet a következménye, hogy mindent birtokolni akarok. Egoista vagyok, és bizonyos érzéseket nem vagyok hajlandó elengedni.

   Kövérség esetén lehet szó az egyensúly felborulásáról, vagy a környezetemmel szembeni lázadásról, esetleg olyan helyzetekre, mozzanatokra történő reagálásról, amelyeket látni sem akarok, vagy amelyekre nem szívesen emlékezem.

  Az élelmiszer érzelmi táplálékot jelképez számomra. Mértéktelenül eszem, hogy az érzelmi űrt betöltsem, vagy kompenzáljam a sikert, ami engem érzelmileg „elszigetel". Valószínűleg mind érzelmi, mind anyagi téren bizonytalanságban élek, és tudat alatt arra van szükségem, hogy elraktározzak dolgokat, nehogy bármiben hiányt szenvedjek. A hiányérzet eredetét valószínűleg a gyermekkoromban kell keresni. Főként az édesanyámmal lehet kapcsolatos, mivel ő jelképezi számomra a közvetlen kapcsolatot a táplálékkal és a túléléssel (szoptatás). A kövérség gyakran érzelmi sokk vagy nagy veszteség következménye, a megélt hiányt, ürességet, igen nehezen viselem. Gyakran előfordul, hogy egy szeretett személy eltávozása, elvesztése miatt érzem bűnösnek magamat.

   Keresem életem célját, valami jót szeretnék véghez vinni. Nehezen találom, foglalom el helyemet a világban a szavaim vagy a cselekedeteim által, ezért a testemmel akarok teret nyerni magam számára. A  kinézetemmel, külsőmmel kapcsolatosan is alulértékelem magam.

   Egy kisebb „tökéletlenség", testi hiba, vagy pár felszedett kiló számomra hatalmas jelentőséggel bír, és már nem vagyok képes meglátni és értékelni magamat. Mivel minden figyelmemet a hibákra összpontosítom, a testem erre csak még több hibával, előnytelenséggel és súlyfelesleggel fog reagálni, hogy ráébredjek arra, mennyire szigorú vagyok magammal szemben, és mennyire sokat ártok magamnak a negatív gondolatokkal. A diétával kombinált testmozgás nem lesz elegendő, rá kell ébrednem a túlsúlyom valódi okára. Legyek akár gyermek, akár felnőtt, mindenképpen tudatosítanom kell magamban, hogy elutasítom saját magamat.

   Az is lehet a benyomásom, hogy korlátozott vagyok az életem bizonyos aspektusaival szemben, vagy azzal

kapcsolatosan, amit el akarok érni. Ez a korlátozottság érzése lesz a testem „kiterjesztésének", és

túlsúlyának az oka.

   Ha olyan ember vagyok, aki felhalmozza az érzelmeit vagy a dolgait (tárgyak), akkor

a testem szintén erre fog törekedni, zsírok formájában. Megtanulom kifejezni az érzelmeimet, elismerni

az értékeimet és lehetőségeimet. Most már tudom, hogy minden űrt, amelyet magamban érzek, betölthetek szeretettel, és magammal szembeni pozitív gondolatokkal. Saját magam és mások

elfogadásával, a szeretettel, amivel körülveszem magam, megszabadulok a kínról és az ilyesfajta

védekezés szükségességétől

Jacques Martel :Lelki eredetű betegségek lexikona