ANOREXIA

ANOREXIA (lásd még ÉTVÁGY - ÉTVÁGYTALANSÁG, BULIMIA, SÚLY - túlsúly)
Az anorexia az élet teljes tagadását jelenti. Undorodunk mindentől, ami a „rusnya" testünkbe kerül azért, hogy táplálja azt. Ez az érzés utálattá is átalakulhat. Több életszimbólum is létezik: a víz, a táplálék, az anyaság (anya), szeretet (szerelem), a női oldal. Ez a betegség erős és tudat alatti vágy arra, hogy elmeneküljünk az élettől, hogy utáljuk és megvessük magunkat. Rendkívül félünk attól, hogy nyissunk a minket körülvevő csodálatos élet felé. Tudat alatt arra vágyunk, hogy „eltűnjünk", a lehető legkevésbé zavarjuk a környezetünket. Nem fogadjuk el magunkat. Az anorexia és a kóros kövérség erős szeretethiányra vezethető vissza, még akkor is, ha a két betegség fizikai megjelenése igencsak különböző. Számos étkezési probléma okaként a jelen vagy múltbéli konfliktusoktól terhes anyagyermek kapcsolatot jelölhetjük meg. Gyakran azért vagyunk bosszúsak, mert úgy érezzük, nincs meg a saját életterünk, vagy nem tartják azt tiszteletben. Itt lehet szó fizikális javakról, mint pl. ruhák, játékok, autó, ház, vagy nem fizikális tulajdonokról, jogaink, ismereteink, igényeink, a minket körülvevő személyekről: apa, anya, barátok, házastárs. Megérünk valami bosszúságot személlyel vagy dologgal kapcsolatban, amelyet nem tudunk elkerülni, és amit nem vagyunk képesek megemészteni. Bár az anorexia általában a fiatalokat érinti, a csecsemőket és a kisgyermekeket is sújthatja. Gyermek esetében az étel visszautasítása létrejöhet az anya és a gyermek közötti konfliktusos viszony következményeképpen: a csecsemőt megfosztják az anyamelltől, kimért, szigorú adagokkal mesterségesen táplálják - az ideális súlygörbe megtartásának érdekében nem veszik figyelembe az egyénileg változó étkezési ritmusokat. Erre reagálhatunk az étel visszautasításával, hányással, súlycsökkenéssel, alvási zavarokkal, válogatóssággal. Fontos, hogy anyaként tiszteljük a gyermek saját ízlését, ritmusát, és hogy ne akarjunk mindenáron a „tökéletes", gyermeküket túlféltő anyák táborához tartozni. Ha nagyobb gyermek szenved anorexiától, inkább egyfajta „rossz étvágyról" beszélhetünk. Kisétkű gyerekekről van szó, akik utálják az asztal körüli „macerákat", válogatnak, bizonyos ételeket konzekvensen visszautasítanak. Ritkán eszik meg teljes egészében azt, ami a tányérjukon van, gyakran hánynak és vég nélkül csámcsognak egy-egy falaton. Ebben az életkorban az asztal és az ahhoz kapcsolódó társadalmi elvárások nagyon fontosak, mivel az étkezések szülői felügyelet mellett zajló családi összejövetelek, akár jelentős konfliktusok színhelyévé is válhatnak. Az anorexia vágy az érzelmi táplálékra. Szeretetre és a „bennünk élő" anya feltétel nélküli elfogadására van szükségünk. Az anorexia (a túlsúlyossággal ellentétben) arra irányuló kísérlet, hogy a belső űr, hiányérzet éhen haljon bennünk, apróvá váljon és eltűnjön. Érzelmi igényeinket azonban továbbra is túl nagynak ítéljük, ezért folyamatosan kövérnek látjuk magunkat (mentális fixáció, ami a kövérségre irányul), még akkor is, ha sovány és karcsú a testünk. Az anorexia anyai szimbólumra utal, ami a függetlenség vágya felé mozdít el bennünket. Megtagadjuk a táplálékot magunktól, ahogy az anyánkat is, mert fiatal korunkban csak az anyai szigort és kontrollt éreztük. Ügy érezzük, nem vagyunk képesek irányítani az eseményeket, és ilyen extrém, szélsőséges módon próbáljuk meg visszaszerezni az uralmat a dolgok felett. Nem tetszik nekünk az a szeretet, amellyel az anyánk minket szeret, és utáljuk őt ezért. Gyermekek szeretnénk maradni, mert így közelebb kerülhetünk mind a testi, mind a belső tisztaság, ártatlanság állapotához. (Általában a pubertáskorban jelentkezik az anorexia). Ez a betegség a fiatalság, a gyermekkor kizárólagos keresése. Fiatal lányként vagy fiúként elutasítjuk a korunknak megfelelő szexuális fejlődési fázisokat. Minden felénk irányuló szexuális, intim, felfedező, bensőséges közeledés megkísérlése szinte felesleges. Előfordul, hogy a háttérben egy múltbeli szexuális jellegű trauma, visszaélés, érzelmi bizonytalanság található. Egy ilyen jellegű tapasztalat a fizikai testet is hatalmába kerítette, a beteg kizárta a fizikai, érzelmi és lelki vágyakat.
Az első lépés a gyógyulás felé, hogy

• fokozatosan el kell fogadunk a nőiséget, a megérző, intuitív és lelki oldalunkat. Bármilyen módszert választhatunk ennek végrehajtására, de ezt meg kell tennünk! 
• A szexualitás, az anyai intimitás is feldolgozásra vár. (Hiszen meg kell tanulnunk szeretni az édesanyánkat!) 
• Szépen lassan meg kell tanulnunk szeretni a testünket, a többi embert. 
• Maradjunk nyitottak mindarra, amit az élet tartogat számunkra! Az elfogadás és a feltétlen szeretet nagyon kedvező hozzáállás lenne. 

Sok programot szervezzünk, sportoljunk, áldozzunk a hobbinknak. Íme, egy érdekes zárójel: az anorexiás ember érezheti úgy, mintha gyűrűk fogságában élne, amelyek elszigetelik a világ többi részétől, és amelyek csak erősítik az élettel szembeni korlátozottság, tehetetlenség érzését.
Képzeljük el, amint megszabadulunk ezektől a gyűrűktől, megköszönjük nekik, hogy hozzásegítettek a felismeréseinkhez, tudatában annak, hogy többet nem lesz rájuk szükségünk. Még egy kép, amit elképzelhetünk: minden belégzéssel egyre több fényt szívunk magunkba, és belső ürességérzésünk csökken.
Jacques Martel